4.RÉSZ

Minho POV

Taemin kirohanása mindenkit meglepett. Legfőképpen a mellettem ülő Jinkit, aki levegőt is alig vett szerintem. Neki volt talán a legrosszabb átélni ezt az egészet. Alapból tartott Taemintől, de ezután nem csodálkoznék, ha már rettegne.

- Szerintem kezdjünk munkához, mielőtt véletlenül visszajön, és tényleg lepuffant minket - pattant fel a helyéről Sehun, majd szó nélkül a többiek is. Egyikünk sem hitte azt, hogy megtenné ezt velünk, de azért mi sem mertünk ellenkezni vele.

- Karót nyeltél? - kérdeztem az új társam, mikor a többiek már elmentek, de ő nem volt hajlandó megszólalni. - Jinki, nincs semmi baj, nem fog bántani - próbáltam nyugtatni szegényt, mire legalább végre rám nézett.

- Ti miért nem féltek tőle, mármint te? - makogta halkan a kérdést, amit éppenhogy megértettem.

- Mert nem fog bántani. Mondjuk tegnap azért sikerült rám hoznia a frászt, amikor rám fogta a fegyvert - ismertem be neki. Egyszer sem csinált még ehhez hasonlót egyikünkkel sem. Biztosra vettem, hogy csak ideges volt akkor, az apjával való drogos beszélgetésük, Kai hirtelen megjelenése, és Onew miatt is. Az Amerikában töltött idő rendesen lefárasztotta. Egyszerre kellett neki a kedves hírességnek és a könyörtelen maffiavezérnek lennie. Szegénynek nem sok ideje maradt pihenésre, erre miután hazajött, egy halom dolog zúdult a nyakába.

- Te régóta ismered már őt, nem? - lazított egy kicsit a testtartásán. Mellettem szerencsére nem félt, annak ellenére sem, hogy én lőttem le, és miattam került erre a helyre.

- Tudod, akkoriban még ő is csak egy átlagos gyerek volt. Az édesanyja elhagyta őket, de ott volt neki a kishúga és az apja. Akkor olyan volt, mint most, amikor a hírességet alakítja. Mindig mosolygott, kedves volt, sokat szórakoztunk együtt - meséltem neki azokról az időkről. Valahogy néha azt kívántam, bárcsak minden olyan lenne, mint akkor. Bár én már abban az időben is a maffia leendő tagja voltam.

- Akkor hogyan lett belőle ez? - utalt a mostani helyzetre. - Minden a húga halála miatt?

- Imádták egymást, Onew. Taemin mindennél jobban szerette őt, erre a saját szemével látta a holttestét. Nem csoda, hogy ez lett. Megfogadta az apjának, hogy bosszút áll, aki emiatt elmondta neki a sötét valóságot a családról. Az elején nagyon felénk volt, szinte minden nap egy újabb trauma érte, amikor közölték az apjával, hogy kiket öltek meg. Ezután bízta rám az apja, és lettünk nagyon jóban. A másik ilyen személy Tao, ő többször mentette meg az életét, mint bárki. Az évek elteltével pedig egyre könyörtelenebb lett. Már nem hatotta meg az emberek halála, még a sajátjai sem. Csak a bosszú élteti - meséltem el neki röviden a főnökünk életét. Jinki arcán látható volt, hogy sajnálta őt.

Sajnos mind így voltunk vele. Taemin amikor egyedül volt, és éppen egyik feladatát sem kellett ellátnia, akkor mutatta csak ki az igazi valóját. Azt az énjét, amit mindenki elől rejtegetett, ha kellett, akkor drogok vagy alkohol segítségével. Egy lelki roncs volt, akinek pályáztak az életére, pedig a tagokon kívül senki sem tudta, hogy ő a főnök. Az embereknek ő csak egy híresség volt, semmi más.

- És... te hogy kerültél ide? Mert a hallottak alapján nagyon fiatal lehettél még - faggatózott tovább Jinki, ami nem zavart, mert legalább kicsit feloldódott.

- Hát, ugyanazok ölték meg a családom, amikor hét éves voltam, akik a főnök húgát. Engem elrejtett apám, így megmenekültem, de még mindig hallom a fegyverek dördülését. Taemin apjáék jöttek segíteni, de már késő volt. Szerencsére tudta, hol vagyok, így magához vett, mint apa legjobb barátja. Nekem nem volt választásom, egyből bekerültem ide, amit nem bánok. Taeminnel nagyon jó barátok lettünk, ezért lettem kinevezve a menedzserének is. Amit pedig olyankor teszek vele, azt bőven visszaadja nekem, minden zokszó nélkül – röhögtem el magam a végére. Általában mindig a legrosszabb melót bízta rám olyankor, vagy csak elküldött melegebb éghajlatra, de ennyivel be is fejezte. Mindig is próbált jó irányító lenni, aki nem csak büntet, de ad is. Az elitek közül páran már halottak lennének, ha ő nem kaparta volna fel őket a földről.

Key és Sehun például rendes utcagyerek volt. Amikor Taeminnel jöttünk haza egy munkáról, akkor látta meg a két srácot. Szinte könyörögtek neki, hogy adjon nekik pár wont, hogy enni tudjanak, mert napok óta nem jutottak élelemhez. Egy szó nélkül vette elő a pénztárcáját, és egy kisebb összeget nyomott a kezükbe, majd elmentünk. Pár lépés után azonban megállt, és visszament hozzájuk, míg én csak távolról figyeltem. Nem mondhatott nekik sokat, de az biztos, hogy boldoggá tette vele őket, mert hatalmas vigyorral az arcukon köszöntek el. Akkor még nem tudtam, hogy milyen beszélgetés zajlott le közöttük, csak másnap reggel, amikor megjelentek a főkapunál, és Tae beengedte őket. Bevette a srácokat a maffiába, teljes ellátást ígérve nekik az elején, mivel utána már úgysem lesz rá szükségük, hiszen lesz keresetük.

Baekhyunról és Woohyunról nem sokat tudok, ők csak megjelentek egy nap mint tagok, bár Baek azt hiszem, már régebben ismerte Taemint, de ennyi. Kyoungsoo és Irene pedig éppen menekültek egy másik banda elől, és pont Tae-be futottak bele, aki Taóval volt. Valahogy a kettő a hat ellen hallatán mindenki azt gondolná, hogy a kettő veszít, kivéve, ha ők az a kettő. Profi módon tudják használni a fegyvert, és gyorsabban is, mint mások.  Hát, valahogy így épült fel a szűk elit kör, aminek a tagjai mára már elég gazdagok ahhoz, hogy ne kelljen nélkülözniük semmit sem.

- Elaludtál? – lökdösött Onew.

- Nem, csak máshol járt a fejem, bocsi – szenteltem újra neki a figyelmem. – Veled mi a helyzet? Nem tudok rólad semmit – kérdeztem rá, mert tényleg így volt. Taemin és Tao már ezer százalék, hogy lenyomozták, és már a lábméretét is tudták, de én, aki megmentettem az életét, és idehoztam, semmit.

- Az én életem nem túl izgalmas. Legalábbis a tietekhez képest nem az. Amikor megszülettem, a kórházban hagytak, mert nem kívánt gyerek voltam. Emiatt egy intézetben éltem, ameddig nagykorú nem lettem. Közben elvégeztem az iskolát is, de sajnos nem tudtam vele rendes munkát találni. Utána pedig idekerültem. Tudod, mennyire megijedtem, amikor sétálás közben belecsöppentem egy lövöldözésbe? - kérdezte mérgesen. Igazából láttam rajta, szinte sokkot kapott, és lépni sem volt képes.

- Nem tehettem róla, hogy rosszkor voltál rossz helyen – intéztem el egy vállrándítással az egészet.

- Azért valamennyire igaza volt Taeminnek. Miért nem vittél inkább egy kórházba? – kérdezte ő is.

- Mert féltem, hogy utána a rendőrségre mész. Láttad az arcunk, egyből rájöttél volna, hogy a híres színész menedzsere vagyok, és akkor nyakig lettünk volna a szarban. Így legalább már te is ott leszel, ha véletlenül eljár a szád - adtam a tudtára a dolgok menetét.

-Semmi sem bizonyítja, hogy én is tag vagyok - adott egyből hangot a nemtetszésének.

- Nem? Kezdjük ott, hogy az egész hely be van kamerázva. Ha ez nem elég, akkor már az ujjlenyomatod is szerepel nálunk. A harmadik pedig, írtál alá bármilyen papírt is itt? - kérdeztem tőle, pedig nagyon jól tudtam, hogy igen.

- A dokinak csak, de mást nem - rázta buzgón a fejét.

-Na, akkor sikeresen ott szerepel az aláírásod a szerződésen is. Ahogy a chip is benned van már. Ez már bőven elég, hogy a zsaruk téged is vigyenek, ha kell - nevettem el magam a végére. Szegény tényleg azt hitte, hogy ő csak úgy van itt.

- De ez illegális - háborodott fel.

- Taemin évente egy vagyonnal támogatja a rendőrséget. Saját lőgyakorlati termünk van, engedéllyel. A biztonsági berendezésre is van engedély, valamint az acélból készült falakra is. Taemin jobban van védve, mint azt te el tudod képzelni. Gyere, megmutatom - álltam fel, majd megvártam, míg ő is követi a példám.

- Te még nem tudod, hogyan néz ki ez a szárny. Háromszintes. Ahol most vagyunk, az a földszint. Felettünk vannak a szobák, ahol a tagok szállnak meg, ha nem akarnak hazamenni. Itt is minden szoba jelszóval védett, a folyosó pedig kamerázott.

Itt a földszinten van Taemin dolgozószobája, a bár, az orvosi szoba, ez a gyülekező és az étkező meg konyha. Mint látod, itt is minden védve van. Kívülről mindenhol ablakokat látnál, de igazából csak a golyóálló acélfal van ott. Gyere - invitáltam magam elé, és tereltem lefelé a lépcsőn. Hatalmas volt a nyugati szárny, de még fele sem a főszárnynak, ahol Taeminék laktak.

- Nagyon fura ez a hely - morogta Onew, miközben az üres szürke falakat nézte.

- Taeminnek ez az igazi otthona. Azért terveztette ilyenre, mert ez illik hozzá a legjobban. A főszárnyban minden világos, hogy ne legyen feltűnő,kivéve a szobáját, az ugyanilyen rideg. Az emberek szerint ő egy boldog, mindennel elégedett személy. Itt van lent a fegyverraktár - adtam meg a jelszót az ajtóhoz, ami utána kinyílt. - Itt csak a friss beérkezés van, ezek egy raktárba kerülnek,szóval nem vészes - mondtam.

- Ha ez nem vészes, akkor mi? - pislogott nagyokat,pedig csak ötven-hatvan fegyver volt ott.

- Ez csak egy kicsike. Úgy nagyjából ezer-kétezer van. Tovább - indultam meg kifelé, majd egy újabb ajtót nyitottam meg előtte.

- Ez elképesztő - tátotta el a száját a gyakorlati terem előtt. Nem csodálkoztam rajta, hiszen a zsaruknak nem ennyire modern, mint nekünk. Tae apja mindent megtett, hogy a fia biztonságban legyen, ezért nem sajnálta a pénzt. Azt mondta neki, hogy ne foglalkozzon az árakkal, csak védje meg magát.

- Majd megmutatod, hogyan lősz? - kérdezte izgatottan.

- Persze, és neked is meg kell tanulnod - mondtam neki, de valahogy nem lepődött meg rajta. Teljesen hétköznapinak vette, hogy fegyvert kell fognia.

- Minho, miért mentettél meg? Taemin mondta, hogy soha nem csináltál hasonlót - kezdte el a földet fürkészni. Szegény biztos zavarban érezte magát.

- Nem tudom. Valamiért úgy éreztem, hogy neked nem szabad meghalnod, hogy mellettem kell maradj. Megmagyarázni viszont nem tudom - vontam vállat. Én is nagyon meglepődtem magamon, hogy azt tettem akkor. Ha nem Tae legjobb barátja lettem volna, talán már nem kellene élnem, hiszen ellenszegültem neki. Ez egy súlyos hiba, amit nem sokan élnének túl. De Jinki... amikor megláttam ott a földön, nem tudtam otthagyni. Valami van benne, ami felkeltette a kíváncsiságom, de fogalmam sincs, mi az.

- Aha. Tudod, csak azért élek, mert a főnököd kíváncsi, miért tetted ezt - magyarázta meg a helyzetet. Gondoltam, hogy valami hasonló lehetett mögötte. Nem lehet bárkit bevenni már a szervezetbe, mert nem tudhatjuk, ki kém. Veszélyes Taeminre nézve. Nem jöhetnek rá, hogy ő az egyik legnagyobb maffia vezére.

- Éhes vagyok - simítottam végig a hasamon, mikor jelzett. Általában kapunk kaját a másik oldalról, de mivel a család a hotelben eszik, ezért ezúttal ez kimarad.

- Akkor menjünk enni - vont vállat Onew, és elindult vissza. Én csak csendben követtem, holott tudtam, hogy a lépcső előtti ajtón nem tud átjutni nélkülem. Amikor odaértünk, ezt ő is észrevette, mert visszafordult, ezzel sikeresen nekem ütközve.

- Azért nem kell mindjárt fellökni az embert - róttam meg, mire beharapta az alsó ajkát.

- Bocsánat - nyögte ki egy kis idő után.

- Semmi baj, de ha nem állsz félre, nem jutok oda az ajtóhoz - mutattam, mire félreállt, így betudtam írni a kódot.

- Mit eszünk? - kérdezte, mikor beléptünk a konyhába.

- Valamit biztos - nyitottam ki a hűtőt, ami mindig fel volt töltve valamivel. - Szendvics? - kérdeztem.

- Oké - hallottam mögülem a választ, ezért elkezdtem hátraadogatni az alapanyagokat.

- Majd én megcsinálom - vette ki a kezemből a kést.

- Jinki, te pihenj, majd megoldom - próbáltam vigyázni rá. Nem akartam, hogy túl sokat mozgolódjon a sebével. Bár erre már akkor is gondolhattam volna, amikor körbevezettem.

- Inkább én - ellenkezett tovább, ezért inkább hagytam kibontakozni. Leültem mögé egy székre, és onnan figyeltem. Kész élmény volt nézni, hogy milyen otthonosan mozgott a konyhában, annak ellenére, hogy először volt ott.

- Minho, hol vannak a tányérok - lebegtette meg előttem a kezét.

- Adom - pattantam fel, majd áthajolva felette, kivettem a szekrényből kettő tányért és bögrét. - Kakaó? - mutattam felé a dobozkát.

- Jó lesz - mosolyodott el. Amíg ő felpakolta a szendvicseket és zöldséget a tányérokra, addig én megcsináltam az italokat.Majdnem egyszerre ültünk le az asztalhoz.

-Jó étvágyat - vette el a bögrét, és beleszürcsölt. Mindezt mosolyogva néztem, mert én is előbb ittam, mint ettem. - Nagyon finom, köszönöm - tette vissza az asztalra.

- A szendvicsek is finomak - adtam én is a tudtára.

Az evést végül egy szó nélkül fejeztük be. Onew elég fáradtnak látszott, biztos nem volt kellemes érzés neki azzal a sebbel ennyit mozognia.

- Majd később elpakolom, menj pihenj egy kicsit - vettem el előle a tányért, és beraktam a mosogatóba.

- Nem vagyok fáradt - ásította el magát a mondata végére.

- Látom, csak éppen lenyeltél egy vízilovat egyben. Gyere, legalább üljünk vissza a kanapéra - álltam meg mellette, mire végre beadta a derekát. - Sajnálom, hogy ezt tettem veled - utaltam arra, hogy meglőttem, és hogy belekevertem a maffiába. De nem tehettem mást, nem sodorhattam bajba Taemint.

- Lényegtelen, már itt vagyok - vont vállat, és elindult vissza.

- Akarsz nézni egy filmet esetleg? - kérdeztem, miután kényelmesen elhelyezkedett.

- Nézhetünk - bólintott, én pedig nekiálltam keresni valami értelmesebb filmet, bár a legtöbb valami gyilkolászós volt, hiszen ebben éltünk.

- Akkor legyen ez - mutattam fel valami kevésbé véresnek mondhatót, majd elkezdtem volna indítani, mikor Tao idegbetegek módjára berontott, a frászt hozva ezzel mindkettőnkre.

- Elmondanád, minek van a telefonod, ha egyszer nem lehet elérni rajta?! - üvöltötte le a fejem.

- Enni voltam, a telefon meg itt maradt. Miért kerestél? - kérdeztem higgadtan.

- Taemin apja egy halomszor keresett téged, ahogy én is - fújtatta, nekem pedig megfagyott a vér az ereimben. Tae apja soha nem keres minket, csak ha baj van.

- Mmmi történt? - előzött meg a kérdésben Onew.

- Taemint megfenyegették a vacsora közben - válaszolt rá a mesterlövészünk.

- Ezért cirkuszolsz ennyire? Ez heti szinten megtörténik - húztam el a szám.

- Ez most komolyabb. Emlékszel Leonardra, az olasz mesterlövészre? - tette fel a kérdést, mire biccentettem.

- Amelyik éppenhogy nem lett jobb nálad - erősítettem meg a válaszom.

- Az. Taemin apja vacsora közben kapott egy dobozt. Az ő feje volt benne - rázkódott meg, ahogy ezt kimondta.

- Megölték? - kerekedtek ki a szemeim.

- Igen, és egy levéllel, amiben az állt, hogy a Taemin lesz a következő, elküldték ajándékba neki. Szóval öltözz, mert megyünk a főnökért, és csak szólok, hogy jelenleg idegbeteg, még az apja sem tudja megnyugtatni - adta a tudtomra. Nem csodáltam, ez egy elég komoly fenyegetés volt részére, nem olyan, mint a többi. - Te is jössz, nem maradhatsz itt egyedül - kapta le a fogasról az egyik kabátját, és odarakta Onew mellé.

- Szerintem... - kezdtem bele, de inkább nem folytattam. - Gyorsan átöltözök - sóhajtottam, és siettem is az emeletre. Nekem ott volt az egyik szobám, ami a munkám részét szolgálta. Itt voltak a saját fegyvereim, a ruháim, amiket az éjszakai életben hordtam, és ilyen esetekre egy-két zakó, ing és nadrág is. Taemin menedzsereként nem jelenhettem meg mellette melegítőben, az kínos lett volna.

Sietve kaptam magamra az első szettet, ami a szekrényben volt. Fekete farmer, halványkék ing és egy nyakkendő. Az elején gyűlöltem, hogy ilyeneket kellett hordanom. Olyan kényelmetlenül éreztem magam bennük, de mára már megszoktam őket.

- Itt vagyok - álltam meg meglepetten Onew és Tao mellett. Ugyanis a Nyúl valamin nagyon mosolygott.

- Induljunk - nyitotta az ajtót Tao, és mentünk. Jinki sajnos így sem nagyon került ki, mert a mélygarázsba vezettük, ahol a család autói, motorai voltak.

- Ezek mind az övék? - ámuldozott Jinki.

- Aha. Bár az apja csak egyet használ, azt elvitte, egyet Taeminék is, és van még három másik itt, meg egy fent a háznál, az Tae kedvence. Motorból pedig csak ez a három van.

Kettő Taeminé, az a fekete meg az enyém - sorolta el neki.

- Mi melyikkel megyünk? - kérdezte kíváncsian. Vele valahogy sokkal felszabadultabban beszélt, mint velem. Nem igazán tetszett ez a helyzet.

- A terepjáróval - mutatott rá a böszme járműre. - Golyóálló, és sokkal könnyebb vele menekülni, ha ilyenre sor kerül. Nem hozhatjuk haza azzal a kocsival, amelyikkel ment, mert nem tudhatjuk, hogy nem buherálták-e meg - informálta mindenről Jinkit, aki lelkesen hallgatta. Tao sokkal ijesztőbb volt nálam, nem tudtam ép ésszel felfogni, hogy tőle miért nem tart.

- Mehetnénk? - ültem be az anyósülésre, mire Tao mellém, Jinki pedig mögém ült. - Kérlek, csak most az egyszer vezess normálisan - néztem Taóra, aki csak vigyorgott egyet, majd felpörgette a motort, és kifarolt.

- Így gondoltad? - kérdezte, visszatartva a röhögést.

- Lényegtelen - legyintettem. Ő egy vadállat volt. Minden téren, ami Taeminnel kapcsolatos volt. Mindannyian az életünket adnánk érte, de szerintem ő lenne az első, aki akár egy golyózápor elé vetné magát, hogy megvédje őt.

Normális esetben körülbelül fél óra lenne az út, de Tao ezt negyed óra alatt megtette, megszegve a sebességkorlátozást. Szerencsére a lámpáknál megállt. Jó, hogy a rendőrséggel jó a kapcsolatunk, mert Taónak már nem lenne jogsija, ahogy néha Taeminnek sem. Látszik, kitől tanult a legtöbbet.

- Minho, te menj be érte, mi kint megvárunk. Jinki,te pedig meg se szólalj, ha Tae nem kérdez. Nem szeretnék véres autóval hazamenni - adta ki az utasításokat Tao, mikor leparkolt. Onew ijedten nézett rám, de sajnos nem tudtam megnyugtatni, mert minden igaz volt. Képes lett volna lelőni az autóban is.

- Megyek - túrtam bele a hajamba, és sietve haladtam ki a parkolóból, fel a lépcsőn. Elegem volt már a mélygarázsokból.

- Megjöttél végre? – ütötte meg a fülem Taemin apjának a hangja, amitől kihagyott a szívem egy ütemet. Nem féltem tőle, apám legjobb barátja volt, nem bántana, de azért büntetést ugyanúgy kiszabhatott rám is.

- Elnézést, többet nem fordul elő - hajoltam mélyen meg előtte.

- Minho, vigyázz ma vele, vidd haza, és hagyd békében. Teljesen megőrült - mondta, miután kiegyenesedtem.

- Nem csodálom, fél - sóhajtottam.

- Nem fél, egyáltalán nem. De tudod, milyen kapcsolatban voltak Leonarddal. Szinte azonnal jóban lettek, és mindig beszéltek egymással,erre itt a feje. Bosszúszomjasabb, mint valaha. Lassan már én félek tőle, főleg, hogy azt a lányt is megölette ma. Szerintem túlzás volt, de hagyjuk. Vidd haza - biccentett az ajtó felé. Kirázott a hideg attól, amit mondott. Fél a saját fiától. Akkor ezek után mi mire számítsunk?

Remegő kézzel nyitottam be a szobába, ahol volt, mire egy váza csapódott mellettem a falnak.

- Közel volt- pislogtam nagyokat, majd körbenéztem. Az összes bútort darabokra törte, amit lehetett. Úgy nézett ki a szoba, mint egy csatatér.

- Mit nézel?! - förmedt rám idegesen.

- Izé... semmit - nyögtem ki neki nagynehezen. Meglepődtem, hogy megremegett a hangom közben.

- Menjünk! - parancsolta, és kisétált a rommá tört helyiségből. Egy szó nélkül követtem, nem mertem mondani semmit. Ennyire dühösnek még nem láttam soha.

- Taemin, minden rendben? - lépett elé Krystal.

- Persze. Egy kicsit rosszul lettem csak, de semmi komoly. Apa felkísért, pihennem kellett - mondta mosolyogva, mintha semmi baja nem lett volna. Tehát csak a bennfentesek tudtak az ajándék tartalmáról.

- Sajnálom, hogy nem tudtunk több időt beszélgetni - hajtotta le szomorúan a fejét a csajszi. Szép lány volt.Nem az az agyonsminkelten szép, hanem alapból is.

- Bepótoljuk, ha visszajössz a turnédról. Most viszont szeretnék menni, muszáj aludnom egy kicsit - rázta le finoman a lányt.

- Rendben. Akkor majd beszélünk - állt továbbra is ugyanott.

- Ígérem - mosolygott rá megint Tae, majd megölelte. - Vigyázz magadra, szia - engedte el, és már haladtunk is tovább.

Az ajtóig emberek tucatja bámult rá vagy sikkantott fel. Egy lány pedig félénken toporgott mellette. Gondolom, autogrammért vagy közös képért. Megijedtem. Attól tartottam, hogy elküldi majd a fenébe, hogy akadjon le róla. Egyszer megtörtént, és hónapokig rágódtak ezen a riporterek, közösségi oldalak. Tae ezután egy premier előtti vetítésre hívta meg a lányt, és együtt nézte meg vele a filmet, hogy leszálljanak róla.

- Gyere, nem harapok - zökkentett ki a kedves hangja, és mire észbekaptam, már mellette állt, és lőtte a közös szelfit. Soha nem tudtam megérteni, hogyan volt képes az ilyen hangulatváltozásra, még ha csak meg is játszotta. Más lehet, hogy nem, de én láttam rajta, hogy a háta közepére sem kívánta ezt.

- Hoztad Onew-t - jelentette ki közömbösen, majd beszállt előre, Tao mellé, aki csak némán a vállára tette a kezét, ezzel kifejezve a részvétét.

- Minho, lassan? - pillantott rám a visszapillantóban, de meg sem várva a választ, újból eljátszotta ugyanazt, amit előtte. Onew ijedten kapott a kezemhez, és szorította meg. Megnyugtatott a tudat, hogy nem csak nekem volt halálfélelmem. - Átnéztem pár olasz biztonsági kamerát, amik a napokban történteket rögzítették a helyszínen. Elküldtem neked azt, amelyik tartalmazza a halálát, és azt is, amelyiken látszik, ki az elkövető. Maszk van rajta, de az okos nem öltözött át utána, így a másik felvételen már az arca is jól kivehető - törte meg a rövid csendet Tao. Tae meg elnevette magát, bár nem a boldog nevetése volt.

- Meglepett volna, ha te ezt nem teszed meg azonnal. Köszönöm - komolyodott el a végére.- Ezerszer rosszabbul fog járni, arról kezeskedem. Mivel tudjuk, ki az, így könnyebben elkapjátok nekem. Nem akarok személyesen végezni vele, de szeretném, ha a legfájdalmasabb és leglassabb halálban részesítenéd, mindezt felvéve. A videót pedig küldd el a főnökének - mondta el a tervét Taónak, aki bólintott.

- Holnap estére meglesz minden - biztosította Taemint. Mindeközben Onew kiszorította a kezemből az összes vért.

- Hogy érzed magad, Onew? – fordult egy pillanatra hátra.

- Ö… egész tűrhetően – makogta, én pedig próbáltam kihúzni a kezem a szorításából, mert kezdett zsibbadni. Már majdnem teljes volt a siker, de az utolsó pillanatban utánam kapott, közben rémülten nézett rám.

- Jó ezt hallani. Két nap múlva lesz egy feladatod Minhóval. Amolyan gyerekjáték az egész. Fegyver sem kell hozzá…

- Megcsinálom egyedül – vágtam a szavába.

- Majd én eldöntöm, ki mit csinál, világos!? – emelte fel a hangját, sőt, szinte már kiabált. – Te hoztad ide, szóval akkor tanítsd is be. Majd otthon elmondom a teendőket. Rendben, Onew? – Halkult vissza a végére.

- Igen – mondta valamennyire határozottan a mellettem ülő. Alig vártam, hogy hazaérjünk végre, de az a húsz perc is egy örökkévalóságnak tűnt. Talán Tao volt az egyetlen, akit nem zavart Taemin viselkedése. Ugyanolyan nyugodtan beszélt vele, mint bármikor máskor.

3.RÉSZ

Minho és Onew a társalgóban voltak Sehunékkal, akik próbálták beszédre bírni, de nem nagyon ment. Onew-nak nagyon sok volt az új arc, akik mind gyilkosok voltak. Én sem szívesen szólaltam volna meg a helyében egy ilyen társaságban. Inkább csak szorosan Minho mellett volt, mintha ő jelentette volna neki a biztos pontot az egész épületben.

- Onew, tessék megszólalni, nem vagy te néma – vágódtam le közé és Irene közé. Nem mertem elszakítani a gazdájától, mert a végén elhunyt volna kétségbeesésében. – Na, ő itt Sehun, Baekhyun és Kyoungsoo – mutattam végig a három fiún, akik vigyorogva integettek neki. – Ők általában az üzleti dolgokat bonyolítják le, kémkednek, és ha kell, akkor ölnek is. Irene a beépített emberünk Seulgival együtt. Ők általában a célponttól szereznek információt. Tao a mesterlövészem, nála jobb nincs. Őt már láttad tegnap, most dolga van. Woohyun és Key, ők a hackereim. Pillanatok alatt törik fel a legvédettebb rendszert is. Minho pedig mindig velem van, vigyáz rám, és a fontos küldetéseknél, amikben én is részt veszek, ő is gyilkol. Nagyjából ennyi – mutattam be neki az elit szűk kört.

- Te pedig az új kisállatunk vagy, akit kiképzünk majd vérnyúlnak, hogy tudj embert ölni – szólalt meg mellettem Irene.

- Ne állatozd már le szerencsétlent – mordult rá Minho.

- Mert ez most sokkal jobban hangzott, mi, nagyokos? – oltotta be megint Minhót a lány.

-Ezt már igazán abbahagyhatnád, mindig beégetsz – kezdett el nyafogni.

- Mert hagyod magad, és mert jó nézni a reakciódat, amikor elkezdesz idegeskedni – kezdték el megint a vitát, amit Onew a fejét kapkodva hallgatott.

- Te leszel Minho társa. Amit mond, azt csinálod. Ha ölnöd kell, ölsz, ha futnod, akkor futsz, ilyen egyszerű – ismertettem Jinkivel a munkája lényegét.

- A társam? Még egy fegyvert sem képes megfogni, nemhogy lőni vele. Meg akarsz öletni? – háborodott fel Minho.

- Legalább nem nekem kell végeznem veled – sóhajtott fel megkönnyebbülten a lány mellettem. Ezen még Onew is felnevetett.

- Na, adott ki végre magából valami hangfélét – tapsolt kettőt Sehun. Részben megértettem az új srácot. Egyik napról a másikra bekerülni egy ilyen társaságba, akiknek az életük az, hogy másokat öljenek meg, nem lehet könnyű. Főleg, hogy az idekerülése után pár perccel meg akartam ölni.

- Volt már fegyver a kezedben? – hajolt bele az arcába Minho.

- Én… - pillantott rám, mintha tőlem várná a választ, de én egy szót sem szóltam – nem igazán – fejezte be a mondatát.

- Hát, ez nagyszerű. Nem maradhat inkább itt, mint egy tényleges háziállat? – meredt rám tágra nyílt bociszemekkel.

- Te hoztad ide, ahelyett, hogy mondjuk normális emberekhez hasonlóan kiraktad volna egy kórháznál. Nem, nem lesz házi kedvenc, főleg, hogy itt senki sem ingyenélő. Ő a tied, tanítsd be – tártam szét a karom.

- Hát akkor szegény nagyon balfék lesz – szólt be megint Irene, bár ez a beszólása még nekem sem tetszett, amit egy gyilkos pillantással jeleztem is neki. Egy bizonyos határig még én is értékelem a vicceit, de vannak, amik nálam is kicsapják a biztosítékot. Minho a legjobb emberem, ezt mindenki nagyon jól tudja. Nem véletlenül ő került mellém mint a managerem. Lehetett volna Tao is, de Minho még őt is üti bizonyos dolgokban. Nem viseltem el, ha a munkájára szóltak be.

- Na, most, hogy ezt tisztáztuk, kiderült, hogy valaki meglopott kétmillió wonnal májusban. Öten voltatok bent abban az időszakban. Nem tudom, ki volt az, de ha kiderül, ti jártok rosszabbul – hazudtam. Nem akartam elmondani nekik, hogy tudom, ki a tettes, mert akkor akár véletlenül is elszólták volna magukat a lány előtt.

- Biztos vagy te ebben? Ki lenne itt erre képes? – kapta fel egyből a fejét Minho.

- Fél évig nem voltam itt, de attól még minden adat rögzítve van a pénz áramlásáról. És azért ennyi pénz nem vész csak úgy el a semmibe – néztem továbbra is mindenkin körbe, akit gyanúsítottnak tartottunk, de tényleg nem ők voltak, Ismertem már annyira az ott tartózkodó embereimet, hogy észrevegyem, ha valami nem stimmel velük. Egyikük sem volt olyan jó hazudozó, hogy át tudjanak verni, ráadásul nem is mertek volna.

- És mi lesz azzal, aki ezt tette? – kérdezte Onew, teljesen a kanapéba passzírozva magát.

- Egyértelműen megöli – vágta rá rögtön a választ Irene.

- Komolyan? – pislogott ijedten.

- Azért nem egészen így folyik, mivel egy elitről van szó. Először is meghallgatom, hogy milyen okból tette, aztán eldöntöm, hogy mi legyen…

- Végül úgyis meghal, eddig mindig ez volt – szólt megint közbe a lány.

- Irene, ha nem ragasztod be a szádat, akkor én fogom – szóltam rá, mert azért egy kicsit zavaró volt. Ez mondjuk Minhónak nagyon tetszett.

- És tudod, hogy ki az? Vagy van sejtésed? – terült el teljes nyugalommal Sehun, Baekhyun ölébe hajtva a fejét. Hát, őt nem különösebben érdekelte a dolog.

- Öten voltatok bent, ebből apámat kizárom, szóval innen négyen. Várom a jelentkezőt, kezdhetitek – adtam meg az esélyt nekik, mintha közülük lett volna valaki.

- Taemin, kerestél? – lépett be az ajtón Taeyeon, azzal a csábos mosolyával, amire azt hitte, hogy hat rám. Hát, tévedett, engem egyáltalán nem érdekelt sem ő, sem más.

- Éppen arról van szó, hogy valaki meglopta a főnököt két millával – csámcsogott Baekhyun. Taeyeon egyből lesápadt, és a száját kezdte harapdálni. Már előre lemertem volna fogadni, hogy egyből azzal fog kezdeni, hogy nem ő volt, hogyan gondolhattam ilyeneket, de nem így tett.

- Nem tudom, ki lehetett – nyögte végül ki, olyan nyugodtsággal, hogy én is kis híján elhittem neki. Mondjuk amíg Tao nem erősíti meg, addig nem is biztos, hogy ő volt.

- Sehun, Key, Irene, apám és te voltatok csak bent. Én mindent vissza tudok keresni. Közületek várom a jelentkezőt. Tao körülbelül két egész perc múlva fog végezni a felvételek átnézésével. Ennyi időt kaptok, hogy önként jelentkezzen a tettes, és akkor életben marad. Én addig felveszem a telefonom, mert Jongin többször keresett az elmúlt tíz percben, mint ahányszor ez lehetséges – mutattam fel a készülékem, és otthagytam őket.

- Mondjad, mi a bánatod? – tettem fel a kérdést egyből Jonginnek, amint felvette a telefont. Rettentően magára haragított azzal, amit tett. Esélytelennek bizonyult, hogy valaha is megkedveljem.

- Az édesapád kért meg, hogy szóljak neked az esti programról – csendült fel a hangja.

- Milyen program? Mára nincs semmi sem betervezve – futottam fejben végig a napi teendőket, de semmi hasonló nem volt benne.

- Ott kell lenned hatra a szállodátok étterménél, mert családi ebédet tartanak a szüleid. És ott lesz az épületben a híres énekesnő is, Krystal, aki szeretne találkozni veled. Siess, mert nem sok idő van már addig – nyomta rám a telefont a végén. Az életemre esküszöm, hogy ő lesz a következő, akit elteszek láb alól a nap folyamán. Idegesítő volt, minden formában. Semmi pozitívat nem lehet rá mondani azon kívül, hogy jól néz ki.

- Taemin – szólított meg Tao, amitől kicsit megugrottam, mert nem számítottam senkire sem.

- Igen? – próbáltam visszaterelni a figyelmemet Jonginről.

- Megvan a felvétel, ő volt az – nyomta a kezembe a telefonját, amin éppen ott volt megállítva a videó, ahol a lány ült a gépnél, pont abban az időben, amikor az eset történt.

- Remek, akkor menjünk vissza – adtam vissza a készüléket a kezébe, amit zsebre is tett. Nagyon jól tudta, hogy mi a rend, még a fegyvere is az övére volt csatolva.

- Itt is vagy…tok – tette a végére Kyoungsoo, amikor meglátta mögöttem Taót is.

- Taemin, tudjuk le a dolgot. Eszem ágában sincs ilyet tenni, tudod, hogy előbb kérek, mint ilyet tennék – kezdte Key elsőnek.

- Én meg nem szorulok rá, így is elég gazdag vagyok – folytatta Sehun.

- Előbb ölném meg magam, minthogy ezt tegyem veled – dobta hátra a haját Irene is.

- Tudom. Taeyeon, esetleg neked valami mondandód? – fordultam a másik lány felé. Hirtelen hatalmas csend lett, szerintem a többiek is rá gondoltak már.

- Nem tehettem mást, jó? A kisöcsém még azoknál a rohadékoknál van, csak a húgomat kaptam meg ezért a pénzért. Ez volt az egyetlen megoldás akkor – csattant hirtelen fel a lány.

- Az, hogy meglopod a főnököt? Normális vagy te? Ez az életedbe kerül, megért neked ennyit? – kezdte el megint Irene helyettem.

- Tao, csapd már le egy kicsit – forgattam meg a szemeim, mire végre önszántából is a szájára tapasztotta a kezét.

- Taeyeon, nagyon jól kellett tudnod, hogy mi történik az ilyen emberekkel. Hányan is élték eddig túl azt, hogy hazudtak nekem, vagy hasonlót csináltak? Egy sem. Te miért is lennél kivétel? Mert a testvéreidet próbáltad menteni így? Mért nem telefonáltál? Adtam volna, de ez, ez nagyon aljas húzás volt – lépdeltem közelebb hozzá, egyre jobban ráhozva a frászt.

- Neked meg kell ezt értsd, neked is megölték a húgodat – nézett rám reménykedve.

- Ne vegyél minket egy lapra. Tudod, nagyon szívesen megértenélek, de sajnos nem megy – csóváltam meg a fejem. Talán életben hagytam volna, ha nem hazudik az arcomba. Főleg nem egy olyan ügyben, ami engem igenis érintett, és ezt próbálta kihasználni. – Mi közöd van a keletiekhez? – fogtam meg az állkapcsát.

- Mondtam má…

- Ne hazudj már! – kiabáltam az arcába. – Nagyon jól kellene tudnod, hogy itt mindenkit lenyomozunk a születésétől kezdve a bekerüléséig. Egyáltalán nincsenek rokonaid. Te többször is az ő területükön tartózkodtál. Miért? – kérdeztem egyre szorosabban fogva.

- Nekik dolgoztam, beépített ember voltam egy ideig, aztán kiléptem onnan, megszöktem. Aztán felvettél ide, és mondták, hogy ha nem teszem, amit kérnek, akkor megölnek engem.

- Te pedig azt tetted, amit akartak, ahelyett, hogy szóltál volna – löktem el magamtól úgy, hogy belehuppant a kanapéba, majd kikaptam Tao övéből a pisztolyt, és ráfogtam.

- Taemin, ne csináld, én csak magamat védtem – kezdett el sírni.

- Ez a baj. Ti itt nem azért vagytok, hogy magatokat védjétek, hanem hogy engem! Az életetek az enyém, érted ezt? Ha akarom, itt mindenkit lepuffanthatok csak úgy, mert olyan kedvem van! – kiabáltam, végigvezetve a fegyvert mindenkin.

- Azt a srácot sem ölted meg. Honnan tudod, hogy nem áruló? – mutatott remegve Onew-ra.

- Én mindent tudok róla, ő is le lett nyomozva. Tao, takarítsd el – nyomtam a kezébe a pisztolyát, majd a karjánál felrántottam Taeyeont, és odalöktem neki. Egyetlen oka volt, hogy nem a saját kezemmel öltem meg, és az Jongin volt, ugyanis sietnem kellett készülődni, hogy menjünk a vacsorára. És valahogy nem volt kedvem előtte vérben úszni, és úsztatni a többieket. Az új srácról nem is beszélve. Az életben nem szólt volna hozzám, ha előtte lövöm le a lányt, akinek a vére nagy valószínűséggel az ő arcán is landolt volna.

- Most megöli? – fordult Onew az ajtó irányába, amin kimentek.

- Meg. Vésd ezt a pillanatot jól az eszedbe, és ennek megfelelően próbálj meg viselkedni. Mindenki végezze a dolgát! Sehun, adjátok el a cuccokat, Key, ti próbáljatok bejutni a Zico rendszerébe, lányok, ti tudjátok a dolgokat. Minho, te meg élvezd a nyulad társaságát. Én meg elmentem vacsorázni apámmal – hagytam ott őket, hangosan becsapva magam után az ajtót. Kicsit felcseszte az agyam, hogy nem vettem észre, ki is Taeyeon valójában. Hiába nyomoztuk le, ez valahogy rejtve maradt. Ezek után már nem igazán tudtam, hogy kiben is bízhatok meg.

- Taemin, az autó készen áll, mehetünk? – kopogott, majd lépett be Jongin a szobámba, mikor a nyakkendőmmel vacakoltam. Még mindig remegett a kezem az idegtől. Pedig általában pillanatok alatt megkötöm.

- Ja, mindjárt – kaptam le a nyakamról, és az ágyra vágtam.

- Hát, ez a darab nem igazán illik ehhez az inghez – emelte fel óvatosan a kockás kiegészítőt, és a többi mellé akasztotta. - Alapból kék az inged, úgyhogy nem kell csicsás nyakkendő hozzá. Ez sokkal elegánsabb – akasztott le egy egyszerű feketét, és mielőtt egy szót is szólhattam volna, máris előttem állt, pillanatok alatt megkötve, megigazítva. – Ennyi volt – emelte fel a fejét, így elég közel kerülve hozzám.

- Köszönöm – nyeltem a végén egy nagyot. Eszméletlenül helyesnek találtam. – Mehetünk is – léptem ki oldalra, és indultam el kifelé. Minél előbb túl akartam lenni az esti vacsorán.

Túl zaklatott voltam ahhoz, hogy normálisan tudjak gondolkodni az estével kapcsolatban. Az egyik ok Taeyeon árulása volt. Képtelen voltam elfogadni, hogy tényleg ezt tette velem, és mindezt úgy, hogy mindenkit kijátszott. És még a képembe is mert hazudni, hogy magát védje. Gyűlöltem az ilyen embereket, nem is egyet végeztem, végeztettem már ki ilyen miatt. Ő sem lehetett kivétel, mert akkor a többiek is elkezdenének így viselkedni, és legalább Onew is a fejébe véste, hogy velem nem lehet szórakozni.

A másik ok, az a mellettem ülő Kim Jongin volt. Igaz, hozzám sem szólt, rám sem nézett, és még a levegőt is alig hallhatóan vette, de ott volt. Nem az volt a bajom, hogy testőröm lett, hiszen előtte Minho, Tao és az elitek bármelyike is betöltötte már ezt a posztot pár alkalommal, hanem az, hogy ő.

-Taemin, tudod, hogy ki vagyok? - szólalt hirtelen meg. Óvatosan felé pillantottam, de ő ugyanúgy az ablakon bámult kifelé, mintha nem is kérdezett volna semmit.

- Apám egyik alkalmazottjának a fia? - kérdeztem vissza. Nagyon is jól tudtam, ki ő, de nem mindenáron akartam ezt tudatni vele. Nem akartam, hogy közel akarjon kerülni hozzám. Nekem nem volt szükségem senkinek a barátságára sem, aki nem a maffián belül volt, mert csak bennük mertem megbízni, legalábbis azokban, akik az elit körbe tartoztak. Ők, bár ezt tőlem sosem hallják, az egyetlenek, akikre rá merem bízni az életem.

- Igen, most pedig a testőröd, de nem erre gondoltam – válaszolt még mindig ugyanabban a pózban ülve. Nem igazán tudtam, hogy azért nem néz-e rám, mert fél tőlem, vagy mert így könnyebben tud beszélni, de idegesített, ez is.

- Akkor mire? – próbáltam a tudatlant játszani, ami nekem igen nehezen ment. Sajnos volt egy olyan hobbim, hogy mindenkit lenyomoztattam, mielőtt kapcsolatba kerültem vele, így sokszor már előbb tudtam, mit akarnak, mint elmondták volna.

- Amikor a Kai nevet mondtam, nem jutott eszedbe semmi régebbről?

- Nem igazán emlékszem a régebbi dolgokra a húgom halála óta. Akkor sokkot kaptam, és valahogy elfelejtettem egy pár dolgot – hazudtam reflexből a már jól betanult szövegemet. Az újságíróknak is ez lett beadva a karrierem elején. Gyerekkori trauma, ennyi. Így sokkal könnyebb volt letudni a felesleges köröket.

- Hazudsz, még csak ide sem néztél. Én nagyon jól emlékszem mindenre, és téged is eléggé ismerlek ahhoz, hogy tudjam, nem igaz, amit mondasz. – Erre a szövegelésére már tényleg rá kellett pillantanom. Észre sem vettem, hogy teljes felsőtesttel felém fordult, és engem bámult.

- Figyelj, nem igazán érdekel, hogy mit hiszel, tudsz, vagy akarsz tudni rólam. Nem hazudtam, nem tudom ki vagy, nem emlékszem rád. Lehet, hogy összefutottunk az udvaron, mivel apád apám sofőrje, de ennyi. Biztos nem voltál jelentős személy az életem azon szakaszában… vagy ha mégis, akkor bocs – tettem gyorsan a végére, mikor megláttam a csalódottságot az arcán. Valahogy ez a hazugság volt az egyik legnehezebb, amit az utóbbi években kellett mondanom.

Kai a legjobb és egyben az egyetlen gyerekkori barátom volt. Szinte minden egyes nap együtt lógtunk. Az igazi nevét soha nem tudtam meg, mert mindig csak Kai-nak hívtam, így mutatkozott be. Amíg az apja az enyémet furikázta, addig mi együtt játszottunk, tanultunk. Ő már gyerekkorában is elképesztően szép volt, mindenki azt mondta, hogy egy igazi szívtipró lesz egyszer belőle, aki csak zabálja a nőket. Ha akartam, sem tudtam volna elfelejteni azt az arcot és őt sem.

De aztán ő elment az anyjával egy messzebbi városba, mert az apja biztonságban szerette volna tudni a családját, még el is vált a feleségétől. Minden maffiatag nagyon jól tudja, hogy egyetlenegy gyengesége van csak, és az a család. Nagyon sokan ezért nem is akarnak, mert csak bajba sodornák őket. Kai apja is rájött erre, ezért minden szálat megszakított velük, így többet nem találkozhattam vele. Akkor ez nagyon megviselt nyolc évesen, de apám szerencséjére az új nője éppen babát várt, így a húgom érkezése gyorsan eltörölte ezt a fájdalmat, a közös emlékek viszont a mai napig megmaradtak.

Nagyon jól tudtam, hogy ő az, amint kimondta a becenevét, viszont abban a pillanatban döntöttem úgy, hogy ezt nem adom a tudtára. Nekem nem lehetnek barátaim, szeretteim, senkim. Csak az apám van és a maffia.

- Nem tudom, miért lettél ennyire rideg, de ki fogom deríteni. Azt hiszed, nem vettem észre, hogy az, amit a rajongóidnak mutatsz, mind csak álca? Olyan vagy, mint egy hatalmas jégtömb, ami még negyven fokban sem képes olvadni. Nem ilyen voltál. Mindig nevettél, jól érezted magad…

- Már nem az vagyok, aki voltam. Több ezer, sőt millió embernek kell megfelelnem, emiatt a magánéletben ez a boldog, minden rendben van dolog már nem megy. És figyelmeztetlek, ne akard megtudni, hogy milyen vagyok valójában, mert azt nem élnéd túl. Neked van egy emléked rólam, amint hallottam, egy elég szép, ne akard elrontani ezt a képet rólam. Te csak a testőröm vagy. A feladatodra koncentrálj, ne arra, hogy ki voltam vagy vagyok – adtam finoman a tudtára, hogy nem lenne jó, ha elkezdene nyomozgatni vagy kutakodni utánam. Akkor bármennyire is nehezemre esne, fejbe lőném. Ő egy olyan ember, akinek nem szabad megtudnia, hogy az egyik legkörözöttebb, legveszélyesebb maffia feje vagyok, mert akkor ott nagyon nagy problémák lennének.

- Sajnálom, Taemin. De nekem az a gyerekkori barátság túl sokat jelent ahhoz, hogy csak így veszni hagyjam…

- Kai… - kezdtem volna bele, de ő kinyitotta az ajtaját, és kiszállt. Azt sem vettem észre, mikor álltunk meg a szálloda garázsában.

- Szálljon ki, kérem – tért át a hivatalos megszólításra, mikor kinyitotta nekem az ajtót. Hát, ezután a beszélgetés után már nem igazán tudott érdekelni a vacsora apámékkal, ahogy semmi más sem. Mindig is reménykedtem, amikor a kezembe kerültek a közös fotók, hogy ő elfelejtett engem, de nem így lett. Pedig sokkal jobb lett volna, a saját érdekében.